Tíztó

Tíztó Horgásztavak

Csodálatos természeti környezetben, Baja és Érsekcsanád között, közvetlenül a Duna töltés mellett található a több tóból álló horgász- és szabadidőközpontunk. 2008-ban nyitottuk meg első, természetes módon kialakult tavunkat a horgászok számára, mely azóta több horgásztóval és kikapcsolódási lehetőségek széles választékával bővült.

Horgászainkat három intenzíven halasított horgásztó várja egész évben. Nagyobbik tavunk 4,5 hektáros területén a környéken egyedülállóan 5 kg feletti pontyok és csukák, amurok, busák, kárászok vagy akár 60 kg feletti harcsák foghatóak, melyek a kiváló oxigéndús vízminőségnek köszönhetően különösen ízletesek. A nagy tó partján 20 világítással és konnektorral felszerelt esőbeálló áll a horgászok rendelkezésére, az éjszakai horgászat kedvelői pedig sátrat állíthatnak közvetlenül horgászhelyük mellett.

Az 1,5 ha területű tóból ponty, amur, harcsa, kárász, csuka, dévérkeszeg és törpeharcsa horgászható, a harcsázás kedvelőinek pedig egy 0,5 hektáros tó áll rendelkezésére, melyből 20 kg feletti szürke harcsák is foghatóak.

A nagyobb társaságok számára 30 fős zárt étkezőhelyiségünk, és fedett teraszunk biztosít kiváló helyszínt, ahol vendégeink akár saját maguk is elkészíthetik ételeiket bográcsos főzőhelyeken vagy kemencében, de van lehetőség grillezésre is, valamint recepciónkon büfé is üzemel.

Szabadidőközpontunk ideális csapatépítő tréningek, céges rendezvények, születésnapok, családi vagy baráti összejövetelek megtartására, akár horgászati lehetőség igénybevétele nélkül is, wellness részlegünk pedig bárki számára remek kikapcsolódást nyújthat.

A Tíztó csendes környezete tökéletes lehet azok számára, akik a város zajától távol ugyan, de – nem mindentől elzárva – aktívan szeretnék eltölteni pihenésüket. Azoknak is ajánljuk szabadidőközpontunkat, akik csupán rövid időre jönnek kikapcsolódni.

Tevékenységek

fishing-label-round-hook-512

Horgászat

2008-ban nyitottuk meg első, természetes módon kialakult tavunkat a horgászok számára, mely azóta több horgásztóval bővült.

hotel-256

Szállás

Az egész napos aktív kikapcsolódás után nincs is kellemesebb, mint lepihenni a frissen vetett ágyban.

Wellness

Több kikapcsolódási lehetőséggel bővült horgászközpontunk.

Horgászattal kapcsolatos információk

hORGÁSZATI FELTÉTELEK

Minden horgásznak kiemelt figyelmet kell fordítania a megfogott halak épségének megőrzésére, melyet a Tógazdák folyamatosan ellenőriznek és a nem megfelelő bánásmód észrevételekor a horgászt távozásra szólítják fel.
Kérjük tartsa be a horgászrendet!

hAL áRAK

Árlistánkról, tavainkról és a bennük megtalálható halakról bővebben a “Horgászát” menüpont alatt olvashatnak.

hORGÁSZJEGY ÁRAK

Jegy árakkal kapcsolatos információk. 

Kapcsolat / Nyitva tartás

Hétfőn zárva
Kedd – Vasárnap : 07:00 – 17:00

E-mail: tiztohorgasztavak@gmail.com

Telefonszám: 0670 424 6817

Horgássz, főzz, aludj itt!
4.6/5
Scroll to top